Atom   2008-10-01 13:31:35
Én '89-től '02-ig voltam menzás. Most vagyok 22 éves. Életem meghatározó szakaszában voltam tehát részese a közétkeztetésnek, de már akkoriban is szerettem a spenótot. Igaz, nem azt amit az óvodában, iskolában adtak, hanem amit a nagymamám csinált. Meg amit édesanyám. Azt hiszem, itt is mint a nevelésben szerepe van az otthonnak, az odafigyelésnek a szülők részéről. Immár 8 éve vagyok többé kevésbé önellátó. Meg kellett tanulnom, hogy amit én nem főzök meg magamnak, azt mást sem nekem. Ezidő alatt komoly szakácskészségre tettem szert (ismerőseim véleménye szerint is), ám a kedvencemet, a menzás paradicsomszószt húsgombóccal és főtt krumplival egyszerűen nem tudom reprodukálni. Pedig azt imádom!

Mammy   2008-10-18 23:59:56
Én is menzán szocializálódtam... visszagondolva szörnyű volt, de ott ettem főtt ételt, míg az othon melege nálunk nem a konyhaasztal környékén keletkezett. Szóval: szükséges rossz volt. Ma is annak tartom, mégis 4 közül 2 gyerekem most is ezen él (egy már kinőtte, egy megúszta), és bár csodák nem történtek, de - itt, Zuglóban - egészen türhető lett az ételük. Összetételében is, és minőségében is. Plusz szinte minden nap kerül egy-egy gyümölcs vagy joghurt, vagy legalább egy túrórudi a kezükbe, de néha ezek közül kettő is. De azért: itthon a vajaskenyeret is jobban szeretik, ha együtt ülünk le - és a hétvégi pzzánál csak egyet szeretnek jobban: ha én főzök nekik! :-) A helyzet talán súlyos - de nem reménytelen! ;-)